Devá Yoga Studio
RÓLUNK
A Deva Yoga története több, mint 10 évvel ezelőtt a Himalaya lábánál egy ashramban kezdődött. Itt döntötte el Detti, hogy Indiából hazatérve tanítani fog. Itthon találkozott tanítványával Lillával, aki később saját maga is önálló oktatóvá fejlődött. Ezzel megalakult közös csapatuk, mely ma a Devá Yoga alapkövét jelenti.
Azóta a Studio csapata Detti Férjével, Tomi személyével bővült tovább, aki értékes lényével és tudásával emeli a Devá Yoga színvonalát és közösen építik tovább a Devā Yoga-t és a közösséget.
A Detti által megálmodott Studio sokéves tanulásból és elhivatottságból született meg, s nem sokkal később az a megtiszteltetés érte, hogy jövendőbeli jógaoktatók tanításában is részt vehetett. Ennek eredményeként a Stúdió saját Jógaiskolává vált, ahol évente új oktatók csatlakoznak a sikeres vizsga megszerzése után, a Devā Yoga csapatához. Immár 12 oktató színesíti a stúdió egységét.
Ahány oktató, annyi egyéniség, de mégis egy közös cél: alázattal fejlődni, tapasztalni és tanulni, s ezekből merítkezve szívbőljövő iránymutatást nyújtani a jóga sokezeréves útján. Az évek során számos vendég megfordult a Sutdioban, mely idő alatt sokan közülük tanítvánnyá, baráttá, és lelkitárssá váltak.
DEVĀ JÓGASZEMLÉLETE
Jógaszemléletük magában hordozza a tradíciót és az integrációt. A hatha jógától kezdve az ashtanga jógán át a Yin és Gerincterápiás jógáig szeretnék ezt a csodálatos tudományt mindenki számára elérhetővé és testhezállóvá tenni.
Számukra a legfontosabb az autentikusság és a precizitás, ezért tanárként is folyamatos tanulással igyekeznek a lehető legszínvonalasabb szolgálatot tenni. Bárkit bármilyen célból is érdekel a jóga tudománya, nagy szeretettel és nyitottsággal várnak, folyamatosan bővülő közösségükbe.